Új otthonfelújítási támogatás!
A támogatás 2024. június 3-tól lesz elérhető!
A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön.
A legfeljebb 8 éves futamidejű felújítási hitel havi törlesztőrészlete a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján 25-36 ezer forint között alakulhat. A kedvezményhez legalább 14,3% önerőre is szükség van, ez azt jelenti, hogy a maximális összeg kihasználásához 1 millió forint önerőre van szükség. A vissza nem térítendő összeg maximális mértéke 3,8 millió forint lehet. A támogatásra tehát utófinanszírozás jellemző. Ez egyúttal feltételezi, hogy aki igénybe szeretné venni a kedvező korszerűsítési programot, annak egyrészt saját megtakarítással (önerő) is rendelkeznie kell, és hitelképesnek is kell lennie. A gyakorlatban tehát legfeljebb 6 millió forintos kamatmentes hitelt veszünk igénybe, majd a munkálatok végeztével az elérhető vissza nem térítendő támogatás összege betörlesztésre kerül a hitelbe, a tartozás annak összegével csökken.
Milyen munkálatokra lehet felhasználni az otthonfelújítási támogatást?
A programot kifejezetten családi házak energetikai korszerűsítésére lehet igénybe venni, így az alábbi munkálatokra igényelhető:
• a ház szigetelése (aljzat-, tető- és/vagy homlokzati hőszigetelés)
• nyílászárók (ajtók, ablakok) cseréjére
• használati melegvízrendszer korszerűsítésére
• gázfűtésrendszer korszerűsítésére (gázkazáncsere és kapcsolódó kéménybélelés).
Az otthonfelújítási támogatás igénylési feltételei, hogy a támogatást kizárólag 1990 előtt épült családi házak korszerűsítésére lehet felhasználni. A támogatásból és kamatmentes hitelből végzett korszerűsítési munkálatoknak legalább 30%-os energetikai megtakarítást kell eredményeznie, melyet energetikai tanúsítvánnyal kell alátámasztaniuk a családoknak.
Hol lehet majd igényelni a támogatást?
A házfelújítási programra várhatóan országszerte, a kereskedelmi bankok lakossági MFB (Magyar Fejlesztési Bank) Pontjain lehet majd igényelni. Az első információk alapján az otthonfelújítási támogatás az MBH Bank, a Gránit Bank és az OTP Bank országosan mintegy 266 fiókjában működő MFB Pontokon lesz elérhető.
További információk, amint megjelenik a felhívás!