A vásárlók részéről egyre nagyobb igény mutatkozik a helyben megtermelt, előállított termények iránt, fontos a termelők és a vásárlók mikro szintű összekapcsolása, ehhez azonban a legkisebb üzemmérettel rendelkező – legtöbb esetben önerővel sem bíró – termelőknek segítségre van szüksége. A felhívás alapvető célja az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzésének és gazdasági több lábon állásának elősegítése. Az ehhez szükséges építést is magába foglaló vagy anélküli fejlesztések megvalósítását szolgálja a felhívás.
Kik nyújthatnak be támogatási kérelmet?
- Mezőgazdasági őstermelő,
- Mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozó,
- Szociális szövetkezet
aki/amely a támogatási kérelem benyújtásakor nyitva álló benyújtási szakasz első napját megelőzően legalább 180 nappal megkezdte mezőgazdasági tevékenységét, és igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtásakor
rendelkezik legalább 5 000, de 10 000 euró STÉ-nél kisebb üzemmérettel.Mennyi támogatást lehet igényelni és mik a vállalások?
Legfeljebb 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni. A támogatás elnyerésével a kedvezményezett vállalja, hogy a fenntartási idő végéig a
mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméretét legalább 50%-os mértékben megnöveli. A vállalást a támogatási okiratban rögzített üzemméret és a fenntartási
időszak 4. év viszonylatában kell teljesíteni.
A támogatási kérelmek benyújtására az alábbiak szerint meghatározott benyújtási szakaszokban van lehetőség:
1. benyújtási szakasz: 2025. március 5. – 2025. március 18.
2. benyújtási szakasz: 2025. március 19. – 2025. április 1.
3. benyújtási szakasz: 2025. október 1. – 2025. október 14.
4. benyújtási szakasz: 2025. október 15. – 2025. október 27.
Amennyiben a pályázat felkeltette érdeklődését keressen bizalommal!